20 éves a Sportiskola

ÁTADTÁK A MEGÚJULT SPORTLIGETET

IZGŐ-MOZGÓ SPORTFOGLALKOZÁS

A vasi Borhy Marcell aranyérmes sakkos

Tenisz Diákolimpia Országos Döntő

Nyári Napközis Sporttábor 2019.

Díjazták a legjobb Sportiskolásokat

WAKO Európa-bajnokság Szlovénia

Dévai Boglárka köszöntése

Szmolek Emánuel világbajnok

Sportiskola szakosztályai

Torna győzelem az 57. Rába Kupán ✊ ⯑⯑

2019. szeptember 21-én Győrben immár 57-ik alkalommal került megrendezésre a Rába Kupa, amelyen az U19-es korosztályban indultunk két U17-es csapattal .

A 6 csapatot két 3-as csoportra osztották, és a csoport mérkőzéseket követően keresztjátékra majd helyosztóra került sor. Az 'A' csapatunk szoros meccseken, de megnyerte a csoport mérkőzéseket a VESC és Komárno ellen is (2:0). Az elődöntőben újból a VESC csapatával kerültünk össze, ahol már dekoncentráltabban játszottunk, de a végére magabiztosan nyertünk (2:1), így következett a döntő a házigazda SZESE Győr ellen. A lányok felszívták magukat, és ellentmondást nem tűrően nyerték meg a tornát 2.0-ra! ⯑

A 'B' csapatnak kevesebb babér termett, a fizikailag erősebb ellenfeleink nyitásaival gyűlt meg leginkább a bajunk. Az volt a célunk, hogy gyakorolhassunk ezen a tornán. Akik az előző szezonban kevesebb játéklehetőséget kaptak, most végig játszották a napot! A lányok teljesítményével és akaraterejével maradéktalanul elégedett vagyok! Nálunk erősebb csapatoktól kaptunk ki, de mindenki erőn felül teljesített és 1 nap alatt rengeteget fejlődött minden játékos a csapatban! A 'B' csapat a 6-ik helyet szerezte meg.
Gratulálok a két különdíjasunknak: Mátyás Laurának és Németh Annának! Remek teljesítményt nyújtottak! ⯑⯑

Szombathelyi Sportiskola 'A': Nagy Tíria, Tóth Bíborka, Hütter Rebeka, Prácser Panna, Avas Viktória, Döme Alexa, Németh Anna és Simon Tekla.

Szombathelyi Sportiskola 'B': Mátyás Laura, Nagy Bianka, Plander Petra, Simon Virág, Weinhofer Vivien, Tiborc Rebeka, Kőrösi Zorka és Molnár Zsófi.

Edzők: Sátoriné Tóth Zsuzsanna és Simonné Csemba Ágnes

2019 10 03 3

Oldalainkat 75 vendég és 0 tag böngészi

Közérdekű adatok

Kapcsolat

  •        Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonpr. Kft.
  •        +36 20 959 7483 (8:00 - 16:00)
  •        sportkozpont@szombathelyisport.hu
  •        9700 Szombathely, Markusovszky L. u. 6.

Kövessen minket

      blogger100

Bejelentkezés

Látvány-csapatsport támogatással kapcsolatos határozatok